12. Baba-mama hírlevél – 5 hónapos gyermek

Táplálás: Pépet adni, de mikor?

Ki ne emlékezne arra a pillanatra, amikor életében először mellre tette a gyermekét? Van, akinek magától értetődő mozdulat, míg másokat zavarba ejt. Egyeseknek könnyen megy, mások megdolgoznak vele. Ám egyértelműen nem csak fizikai, hanem nagyon erős lelki kielégülést is ad.

A szoptatás segíti az anyukák és a kisbabák közötti érzelmi kapcsolat elmélyülését, a kisbabák immunrendszerének védelmét, emellett a babák beszédhez szükséges szervei is akkor erősödnek a legjobban, ha mellről táplálják őket. Ezért, ameddig lehetőségünk van rá, szoptassuk, de 5-6 hónapos kortól már adhatunk tápszert, és megkezdődhet a hozzátáplálás. A megfelelő időben elkezdett kiegészítő táplálás azért is fontos a gyermek számára, mert ilyenkor az anyatej már nem fedezi a gyermek szükségleteit.

Fontos, hogy amikor a kiegészítő tápláláshoz etető cumit választunk, azon olyan kicsi legyen a lyuk, hogy meg kelljen dolgoznia a babának, az izomzatának az ételért. Akkor jó méretű a lyuk a cumin, ha éppen csak csöpög belőle a folyadék, amikor fejjel lefelé tartjuk. Ha nem erősödnek meg a gyermek száj és nyelv izmai, később nem fog tudni rendesen rágni, nem fog tudni tisztán beszélni, nem lesz képes kellően artikulálni. Kirívó esetben nem tud hangot képezni a gyermek.

Az egészséges táplálkozás a vásárlással kezdődik. Ilyenkor fontos alaposan tájékozódni, és javasolt mindig elolvasni a csomagoláson található feliratokat. Figyeljünk rá, hogy mindig megbízható helyről szerezzük be az élelmiszert. Ha nem találjuk az összetevők listáját vagy a lejárati határidőt, akkor inkább ne vegyük meg a terméket.

A szilárd ételek bevezetésével olyan élelmiszerekkel ismertethetjük meg gyermekünket és olyan étkezési szokásokat alakítsunk ki számára, aminek köszönhetően nagy eséllyel nem lesz cukorbeteg, túlsúlyos, emellett a szív- és érrendszere sem fog megbetegedni. Vagyis amennyire tőlünk telik, segítsük abban, hogy fizikuma ne gátolja, hanem segítse élete során a kiteljesedésben, céljai elérésében.

Figyeljünk rá, hogy még egyéves kor előtt aktívan részt tudjon venni a baba a táplálkozásban: 7-8 hónapos kortól kezdve a kezébe adhatunk rágcsálható ételeket (pl. nem cukrozott kekszet), 10-12 hónaposan pedig megismerkedhet a kanállal is, mindezt persze felügyelet mellett. (A bolti fehérkenyér és kifli ragacsossá és rághatatlanná válik a nyáltól, ezért könnyen egész falatban tapad le a torokban és fulladást okozhat.)

Sok anyuka nem szereti az önálló evéssel járó piszkot, ezért nem támogatja a csecsemő ilyen irányú törekvéseit, még akkor sem, ha látja a hajlandóságot. Inkább maga eteti a gyermeket szilárd és folyékony étellel egyaránt. Ez azonban nem helyes hozzáállás. A kicsiknél az önbizalom és felelősségtudat kialakulásának fontos állomása az önálló evés elsajátítása, ezért azt mindenképpen támogatni kell. Szerezzünk be tehát vízálló, kezes előkét (gyakran védőruhaként árulják vízfestéshez), valamint letörölhető abroszt. Hogy tanulna meg kanállal enni a gyermek, ha nem gyakorolhatja?

Az élelmiszerek tárolásakor és az ételek elkészítésekor mindig nagyon figyeljünk a tisztaságra és a helyes tárolásra: a kész ételeket minél hamarabb tegyük hűtőbe, lehetőleg mindig friss és romlatlan alapanyagokat használjunk, lefagyasztott élelmiszert biztonságosan hűtőben lehet felolvasztani.

Fontos szót ejteni a túltáplálás problémájáról, mert egyre gyakrabban látni túlsúlyos gyermekeket. A túletetés ritkán fordul elő szoptatott csecsemőknél, ez általában a mesterségesen táplált babák tipikus problémája. Jellemzően akkor fordul elő, ha az anyukák rendszeresen „ráetetnek”, amikor sír a kicsi, feltételezve, hogy biztosan éhes, pedig valójában nem. Az is probléma, ha tünetmentes (azaz nem sírós), tápszerrel etetett csecsemő nagyon, túl gyorsan gyarapszik. Az étel nem lehet jutalom vagy büntetés tárgya, ráadásul a biztos elhízás útján indítjuk el a gyermeket, ha rendszeresen élelmet kap jutalomként vagy meglepetésként (nem pedig nekünk örül). És még valami: sose cukrozzuk a csecsemő ételeit (különösen a tápszereket)!

A szülő saját igényei, avagy le a„GYES-neurózissal”!

„Egy mókuskerék az életem, ezt nem bírom már tovább.” „Sehova nem járok, lassan már beszélni is elfelejtek, hisz egész nap a gyermekekkel vagyok itthon.” „Idegesít a gyermeksírás, türelmetlen vagyok” – hallhatjuk az anyáktól, akik hosszú hónapokat, éveket töltenek otthon gyermekeik nevelésével. Ez a jelenség fokozatosan alakul ki. Eleinte ingerlékenyek és türelmetlenek vagyunk, idegesít a gyermeksírás, a zsivaj, majd egyre erősebb szorongást érzünk, akár testi tünetekkel, fejfájással, gyomorgörccsel kísérve. Nehéz elviselni az egyhangúságot, a bezártságot, és hiányzik a sikerélmény, a szabadidő, és a felnőtt kapcsolatok.

Az anyától a társadalom önfeláldozást vár: gyermekeinek adjon meg mindent, saját igényeit pedig szorítsa háttérbe. Sőt, a környezet gyakran önzésnek tartja, ha magunkkal is törődünk. Ha meg akarunk felelni ennek az elvárásnak, gyorsan kialakulhat az ördögi kör: szeretnénk a legtöbbet nyújtani gyermekeinknek, ezért önmagunkra, a töltekezésre és kikapcsolódásra nem fordítunk elég figyelmet. Idővel kiürülnek a lelki tartalékok és már nem tudunk a régi türelemmel és odafigyeléssel fordulni a gyermekek felé. Ezért viszont bűntudatot érzünk. Az ördögi kör azonban megtörhető, ha megértjük: nem lehet folyamatosan csak adni újratöltekezés nélkül! Testünk is csak akkor marad egészséges, ha megfelelően tápláljuk, a lelkünk miért működne másképp? A pihenés, a személyes igényeink gondozása nem lustaság és önzés, hanem az egészséges lelki működés alapfeltétele. Más megközelítésben: minden gyermek megérdemli a kipihent szülőt!