22. Baba-mama hírlevél – 2 éves gyermek

Túlóvó, túlaggódó, szorongó szülő

Jó szülő vagyok? Jól nevelem a gyermekem? Sokan szorongunk attól, hogy hibázunk, „elrontunk” valamit. A legtöbb szülő ismeri azt az érzést, amikor idegesen rászólt a gyermekére, aztán a gyermek ijedt arcát látva bűntudata támadt. Pedig határozottság és egészséges önbizalom nagyon kell a gyermekneveléshez! Ha folyton a legbiztonságosabb megoldásokra törekszik, akkor előfordulhat, hogy túlóvja, túlfélti őt. Hiába vezérli jóakarat az ilyen szülőt, mégis azt tanácsoljuk, engedje gyermekét, hogy begyűjtse az egészséges fejlődéséhez szükséges tapasztalatokat! Hacsak lehet, engedje szaladni, engedje barátkozni, engedje, hogy mások is szeressék és elfogadhassák őt, hogy később a közösségekben, iskolában, munkahelyen is tudjon boldogulni idegen emberek és körülmények között.

A gyermek kétéves korától egyre önállóbb, hároméves korára már sokszor kezdeményez: mit szeretne felvenni, hová szeretne menni, mit szeretne egyedül megpróbálni szétszedni vagy összerakni. A túlóvó szülők aggodalomból, féltésből megakadályozzák, hogy gyermekük olyan dolgokat megtegyen, amire már képes. Tanácsunk az, hogy mindig csak annyit segítsen a gyermekének, amennyit szükséges!

A túlóvó szülő akkor is beköti a gyermek cipőfűzőjét és ráadja a ruháját, mikor már képes lenne önállóan öltözködni. A mászókára nem engedi fel, nehogy leessen, és ha úgy ítéli meg, hogy ügyetlenül vagy lassan halad az agyagfigurával, jó szándékból ő maga befejezi a művet. Ollót akkor sem ad gyermek kezébe, mikor lehetne, „nehogy megszúrja magát”.

Fontos, hogy a szülő már pici gyermekkortól kezdve figyelje a gyermeke ötleteit, próbálkozásait! Bátorítsa a gyermekét, hogy önállóan tegyen meg dolgokat, próbálkozzon a kipakolással, szétnézhessen a konyhaszekrény műanyag edényes fiókjában. Amikor a gyermek már beszél, kérhessen magának kiskanalat a fagyizóban, kérhesse maga az elvett kislapátját a homokozóban!

Ne féljen tőle, hogy ha betartják a napirendet, akkor a gyermek lelke sérül! A gyermeknek is biztonságot ad, ha alkalmazkodhat egészséges szabályokhoz. Legalább az együtt elköltött vacsora időpontját és a lefekvés időpontját mindenképpen érdemes betartani. Segít, ha vannak rendszeres közös programjaik, jó, ha az apa (aki esetleg ritkábban tud a gyermekkel együtt lenni, mint az anya) hetente egyszer kitalál valamilyen közös programot, elsétálnak a focipályához, elmennek horgászni, beszélgetnek, építőkockáznak vagy labdáznak.

Nem, nem, nem! – a dackorszak

A néhány éves gyermek szembeszegülését, vagyis dackorszakát szinte minden szülő jól ismeri. Az első dacos akaratoskodások már nem sokkal egy éves kor után megjelennek, de legtöbbször kétéves kor körül jön egy kritikus időszak. Bár az ellenszegülés a gyerekek fejlődésének természetes és szükséges velejárója, az apukák és anyukák ilyenkor rendszerint „kikészülnek”, csalódottnak és tehetetlennek érzik magukat.

A szülők a dackorszakban értik meg igazán, milyen nehéz bölcsen szeretni gyermeküket. A szabályok nélküli engedékenység látszólag jó módszernek tűnhet kezdetben, de a gyermek így egyáltalán nem tanul meg rugalmasan alkalmazkodni, és nem tanulja meg saját határait. Persze ne akarjuk megtörni teljesen a gyermek akaratát, csak mondjuk el neki, hogy miért felesleges a hiszti, milyen dolgokba érdemes energiát fektetni, az életben mihez kell kezdeményezőkészség és kitartás. A kicsinek meg kell tanulni, hogy nem mindenható, nem győzhet mindig, nem kaphatja meg mindig, amit szeretne. Bár lehet egyfajta szabadsága egy gyereknek (például merre sétáljanak hazafelé, milyen ruhát hord szívesen, kinek az ölében szeret ülni, stb.), a szándéknak és az akaratnak megvannak a korlátai, és a fontos dolgokat még sokáig a felnőtteknek kell eldöntenie.

Az akaratoskodó csemeték azt szeretnék, hogy a vágyaik azonnal teljesüljenek, erőltetik a dolgokat, feszegetik saját határaikat: például minden játékon ők szeretnének játszani a játszótéren nem gonoszságból, hanem mert kipróbálják, hogy a többi gyereket el lehet-e így küldeni és egyedül „uralkodni”. Mivel a gyereknek később az óvodában, iskolában is a többi ember között kell boldogulni, ne hagyjuk, hogy azt érezze, bármit megtehet! Ha a gyerek önveszélyes és nem reagál a tiltásra (például éles késsel vagy ollóval játszik), akkor a szülőnek határozottan kell fellépni és megakadályozni, hogy tovább csinálja azt, amit nem szabad. Ha a kicsit óvják a bajtól és megfelelő önállósághoz jut abban, amiben lehet, idővel gyengül a szembenállása. Ellenkező esetben a dackorszak tartóssá válhat, vagy egyre nagyobb erővel tér vissza.

„Elveszi tőlem anyut…” – testvérféltékenység

A testvérféltékenység az emberi élet és kultúra egyik alapkonfliktusa, már a Bibliában is találkozunk vele, sokan ismerjük például Káin és Ábel történetét. A legtöbb szülő szeretné megelőzni vagy kiküszöbölni a testvérek vetélkedését a szülői szeretetért és a javakért, de ez teljes mértékben nem lehetséges. A családtervezésnél azonban érdemes tekintetbe venni, hogy a korkülönbség vagy a gyerekek neme is befolyásolja a testvérféltékenység alakulását. Ha kicsi a korkülönbség, akkor nagyobb az esély rá, hogy inkább „haveri” kapcsolat alakul ki a gyerekek között. Ám a testvérek között sokszor 2-3 év korkülönbség van, és ez a versengés szempontjából nem éppen kedvező: a kicsit idősebb gyerek úgy érezheti, hogy a kicsi kiszorítja őt korábbi kedvező helyzetéből. Amikor az édesanyák hazamennek a kórházból a pici csecsemővel, a 2-3 éves testvérek elképesztő dolgokat tudnak művelni: éppen akkor támad feltétlenül teljesítendő kívánságuk, amikor az anya nem tud mozdulni a kisbaba mellől, követelik, hogy ők is kaphassanak cumisüveget, be akarnak ülni a babakocsiba. Többnyire kedvesek a picihez, simogatják és hízelegnek neki – részben, mert a gyerekekben is van veleszületett vonzalom a magatehetetlen lények iránt, másrészt, mert a felnőttek díjazzák ezt a viselkedést. Csakhogy a kisgyermekek érzelmei gyakran ellentmondásosak, és alattomban meghúzzák a baba haját, elveszik a cumiját. A pici iránti kedvesség sokszor megcsappan, amikor járni, futni kezd, elveszi és összetöri az idősebb játékait. A nagy testvérnek fáj, hogy a szülők a kicsit babusgatják. Eddig nem gondoltak rá, hogy a szülőknek más is ilyen fontos lehet. Sajnos, az sem ritkaság, hogy az idősebb testvér túl sok szidásban, korholásban részesül, mivel hátráltatja a csecsemőgondozás terheivel küzdő felnőtteket. A kicsik pedig hamar rátanulnak, hogy ok nélkül panaszkodjanak az idősebbre. A szülők általában nincsenek könnyű helyzetben, ha megpróbálnak igazságot tenni a testvérek között.

Különös figyelmet igénylő gyermekek

Késői beszédkezdet

A korai nyelvi fejlődés leglátványosabb formája a beszédfejlődés megkésettsége, a kifejező beszéd megindulásának elmaradása. Ennek számtalan oka lehet, a lényeg az, hogy a kisgyermek mihamarabb értő szem elé kerüljön.

Szenzoros integrációs zavarok

A gyerekek az érzékszervi ingereket nagyon különbözőképpen tudják kezelni, ezért a világot más és más módon ismerik meg, részletesen írtunk már róla a 12. havi hírlevélben. Néha elzárkóznak egyes ingerfajtáktól, máskor meg nem tudnak betelni a többiek számára elviselhetetlen erősségű ingerekkel. Ezek a különbségek magyarázhatják azokat a furcsaságokat, amelyek egyes gyerekekre jellemzők: ki kell vágni a címkét a pólójából, nem eszi meg a piros színű ételeket (vagy csak a piros színű ételeket hajlandó megenni), percről percre változatos veszélyekbe sodorja magát, sírva fakad, ha egy idegen hozzáér, megüti magát, de észre sem veszi, eszeveszetten forog mindenhol, felmászik mindenre, elbűvölve nézi, ahogyan lefolyik a víz a kádból – és sorolhatnánk a végtelenségig. Van azonban az átlagostól eltérő érzékenységeknek egy olyan foka, amely már zavarja a gyerekek és a környezetük mindennapi életét, és a fejlődésüknek is útjában áll: ezt az állapotot nevezzük szenzoros integrációs zavarnak.

Az autizmus

A gyermekkori fejlődési zavarok egy szerfelett változékony csoportját nevezzük egy ritkább magyar kifejezéssel „átható fejlődési zavarnak”. Alcsoportjai közé tartozik többek között a gyermekkori autizmus és az Asperger-szindróma. Nehezen megragadható jelenségről van szó, bár az eltérő viselkedési és értelmi megnyilvánulások mögött mégis létezik egy közös hátteret adó minőségi zavar. Ez a zavar a kommunikáció, a társas fejlődés valamint a rugalmas viselkedésszervezés és játék terén figyelhető meg.

Az autizmus tünetei nagyon sokfélék, a korai időszakban azonban van néhány olyan viselkedésbeli jegy, amely felkelti a gyanút, hogy a kisgyermek ebben az irányban veszélyeztetett. Kisbabák esetében még nincsen egyéb teendő, mint hogy figyelemmel követjük a gyermeket, és erőfeszítéseket teszünk a problematikus területek megszüntetésére. Ilyen korai jegyek lehetnek, hogy a baba nem alakít ki közös figyelmi fókuszt másokkal, például ha játék során rámutatunk valamire, és odanézünk. A baba ugyanígy nem tud osztozni az örömben és érdeklődésben sem másokkal. Ezek a képességek az átlagosan fejlődő kisgyermekeknél már a 14-15. hónap tájékán jó hatásfokkal működnek. Szintén ilyen eltérés lehet, hogy nem jelenik meg a babánál, kisdednél a mintha-játék: a tárgyakkal csak a rendeltetésüknek megfelelően tud játszani egy autisztikus kisgyermek, de ebbe a játékba nem tudja bevonni a képzeletét. A legkorábbi időszakban általában akkor merül fel a szülőkben ilyen félelem, ha a gyermek állapotára az autizmuson kívül az értelmi fejlődés elmaradása is jellemző. Egyéves kor körül hiányozhat az integetés, az utánzás, a szemkontaktus, a szociális mosoly, és a saját névre adott válasz.

A kisgyermekek óvodába kerülésével együtt, általában hároméves kor körül válnak szembeszökővé az egyéb tünetek: eltérések a beszédfejlődésben és a beszéd kommunikációs felhasználásában, a metakommunikáció elmaradásai, és egyes ismétlődő, rugalmatlan viselkedési formák az élet bármely területén.

Különélés, válás

Ha egy pár úgy dönt, hogy átmenetileg külön élnek, az általában sok szomorúság és lelkileg megterhelő családi konfliktus eredménye. Viszont ha a rendszeres stressz ezzel elmúlik, akkor a hiányzó, távollevő társ jó tulajdonságai felértékelődhetnek, esély van rá, hogy a szülők rendezni tudják a kapcsolatukat.

Vannak, akik tartós kapcsolatban sem igénylik a mindennapi együttlétet, vagy külföldi munka miatt kell egy időre különválniuk egymástól. Ha egy pár tagjai hosszú ideig külön élnek, érdemes figyelmet szentelniük arra, hogy folyamatosan tartsák a kapcsolatot, megbeszéljék a gyerek körüli dolgokat, tudjanak egymás érzéseiről, gondjáról-bajáról, és a legfontosabb kérdésekben lehetőleg együtt döntsenek (például milyen sportot, iskolát válasszanak majd a gyereknek).

Ha a szülők bármilyen okból a válás mellett döntenek, fontos, hogy az ezzel járó feszültséget ne a gyermekükre terheljék. A gyerek gondolkodása nagyon végletes: azt hiszi, minden, ami körülötte történik, vagy érte, vagy miatta van. Ilyenkor hajlamos „magára venni” a helyzet megoldásának felelősségét is, ami súlyos és káros teher egy kisgyermeknek. A gyerek azt érezheti, hogy ő a hibás, ha elválnak a szülei, vagy az is lehet, hogy a feladatának érzi, hogy kibékítse őket. A barátok, családtagok, szakemberek segítő támogatása és a feszültségoldó beszélgetések sokat jelentenek ilyenkor.