23. Baba-mama hírlevél – 2,5 éves gyermek

Jutalmazás, büntetés

Szükség van-e a nevelésben jutalmazásra és büntetésre? Vannak, akik szerint a szidás megalázó és csak bűntudatot kelt. Akkor inkább ne bíráljuk a gyerekek viselkedését, kizárólag dicsérjünk és jutalmazzunk? Sajnos az emberi érzelmek és kapcsolatok nem ilyenek. Erőltetett dolog lenne az állandó tetszésnyilvánítás, és ráadásul a gyerek is hamar észreveszi, ha a szülő elfojtja az idegességét és a fogai között szidás helyett valami dicséretfélét sziszeg. A gyerekeknek meg kell tudniuk, sőt kíváncsiak is rá, hogy mikor elégedett a környezet a viselkedésükkel és mikor nem. Ha egy kétévesnél idősebb gyerek az ágyába csempészi a mogyorókrémet, összekeni az ágyneműt és a falakat, akkor az álmosoly, a szülői álarc kifejezetten ártalmas lehet. A legjobb módszer a megértés és az őszinteség: elsőre például elmondani, hogy nagyon szomorúak és tehetetlenek vagyunk az összemázolt fal miatt. Fontos tisztázni ilyenkor a gyerekkel a szabályt, hogy az ágyba tilos ételt vinni. Ha a gyerek legközelebb nem tartja a be a szabályt, akkor akár büntetés is alkalmazható, a játékszabályok kölcsönös betartásával.

A dicsérettel nevelők kimondatlan előfeltevése, hogy a gyerekek jó erkölcsi tulajdonságokkal jönnek a világra, és akkor tesszük a legjobbat, ha hagyjuk ezeket spontán kibontakozni. Ez azonban nem felel meg a valóságnak. A jó erkölcsre való képesség velünk születik, de az, hogy mi a jó erkölcs, az az első években a szülőktől, nagyszülőktől, bölcsődés néniktől, óvó néniktől, tanároktól jut el a gyerekekhez. A szabályok fontosak ahhoz, hogy a gyerek önmagát szép fokozatosan az adott korlátok között szabadnak és boldognak érezhesse. Akik nem találkoznak korláttal és tiltással, később kemény falakba ütközhetnek!

Jutalmazás és büntetés ugyanakkor sokféle van, és nem mindegy, mikor és hogyan alkalmazzák a szülők. Fontos tudni: a gyerekek számára a szülő helyeslése, szeretete önmagában is jutalom, a rosszallás pedig büntetés. Ha a szülő szomorú, az akkor is büntetés a gyereknek, ha nem társul hozzá külső büntetés (például elkobzott játék, tévénézés letiltása, stb.). Az őszinteségnek sokszor nagyobb a nevelő hatása, mint a jutalmazó ajándékozásnak vagy büntetésnek!

Mennyi idős kortól hatékony a jutalmazás vagy a büntetés? Csak akkor időszerű, amikor a kisgyermek már rendelkezik önálló szándékkal és akarattal, vagyis megérti, mi a szabály és képes azt betartani.

Jutalomnak és büntetésnek csak két éves kor után van értelme. Arra kell ügyelni, hogy a szülők ne jutalmazzák „túl” a gyereket. Napjaink tipikus nevelési hibája, hogy a gyerekek kívánságai, vágyai azonnal teljesülnek. Nem jó útravaló, ha a szülők szinte lesik a gyerek óhajait, költséges játékokkal halmozzák el. A gyerek annak tud igazán örülni, ha a jutalomra egy kicsit várni kell.

Büntetés alkalmazására akkor van szükség, ha ismétlődő kéréssel, rábeszéléssel nem sikerült a gyereket rábírni a viselkedése megváltoztatására, és nyilvánvaló, hogy szándékosan cselekszik.

Egyedülálló szülő

A lehetőségekhez képest legnormálisabban lezajlott válás is sebet ejt az egyedül maradók önbecsülésén. Különösen az elhagyott fél érezheti úgy egy ideig, hogy nem volt elég jó házastársként, szülőként, társként. Először úgy tűnhet, hogy minden bonyolultabb lett: rossz egyedül felkelni, nehezebb ügyeket intézni, nehezebb az ismerősök szemébe nézni… Azután, amikor az egyedül maradt szülő felfedezi a benne rejlő erőt a folytatáshoz, minden apró siker ezerszeres értékű. Az elvált szülő rájön, hogy számtalan dolog ügyesen megoldható így is. Ráadásul a válások után sokaknak az életéből eltűnik az állandó vita és a feszültség, ami sok plusz energiát meghagy a szülőpárnak ahhoz, hogy a gyerek egészséges fejlődése érdekében beszélő viszonyban maradjanak, egyeztessenek. Az elvált szülők sokat tehetnek azért, hogy a válás után értékesnek érezhessék magukat, és a külvilág elfogadja őket.

Előfordulhat, hogy a kapcsolattartás nem lehetséges a másik szülővel és a nagyszülőkkel. Ha ismeretlen a másik szülő tartózkodási helye, esetleg haláleset miatt vált egyedülállóvá a szülő, a veszteségnek, a gyásznak időt kell hagyni, sokat segíthet egy pszichológus segítsége, hogy az édesanya/édesapa tovább tudjon lépni.

Ha egy szülő egyedül marad, jót tehet, ha „leporolja” a régi terveit, vágyait, kikapcsolódási formáit és a barátaival, megértő szülőtársakkal, testvérrel, unokatestvérekkel programokat szervez. Tanácsos diplomatikus kapcsolatban maradni a másik szülővel, mert így könnyen megoldható a gyermekfelügyelet és gond esetén is számíthatunk a segítségre. Ha a szülő képes félretenni a korábbi párkapcsolati sérelmeket és alapvetően bízik a másikban, hogy ő vigyáz a gyerekre, akkor több ideje van pihenni, feltöltődni, aztán újult energiával visszacsöppenni a gyereknevelésbe.

Dadogás

A dadogás a beszéd folytonosságának zavara, amely megkeseríti a beszélő mindennapjait, meghatározza életének kereteit. Többféle formája ismert, egyes hangok, szótagok, szavak ismétlésétől kezdve a hangok megnyújtásán át a beszédbeli súlyos elakadásokig.

A dadogás kialakulása szempontjából a legérzékenyebb időszak a 3-4 éves kor. Ekkorra a gyereknek már van akkora szókincse, hogy ezzel kielégítse a megnövekedett közlésvágyát. A beszédszervek azonban még nem eléggé ügyesek mindennek a lebonyolítására. Ezért sok, később dadogóvá nem váló kisgyermeknél is előfordul, hogy a beszéd nem kellően folyamatos, el-elakad. Ez azonban rövidesen elmúlik, ha a szülők nem javítgatják, nem hívják fel a gyermek figyelmét erre a jelenségre.

Más esetekben azonban sajnos a dadogás megjelenik. A megakadásokat feszült izommozgások kísérik, a kisgyermek látványosan erőlködik. A görcs kiterjedhet az arc egyes részeire, nyakra, törzsre is, és a beszéd közbeni légzés ritmusa rendellenessé válik. És sajnos a kisgyermekek elveszthetik beszélési kedvüket, közlésvágyuknak más utakat keresnek.

Elektív mutizmus

Az elektív mutizmus (választott némaság) egy beszélési nehézség: kínos hallgatás, amelyet a kisgyermekek produkálnak bizonyos helyzetekben. Enyhe formáit a legtöbb szülő átéli, amikor a már jól beszélő, sőt csacsogó 3-4 éves gyerekek nem hajlandók válaszolni a kedves szomszéd néni kérdéseire, megkukulnak, ha egy idegennel szóba kellene állniuk. Súlyos esetről beszélünk, ha az elektív mutista gyermek az édesanyjával sem beszél, ha idegen van jelen. Más gyerek a bölcsődében, óvodában, később az iskolában a felnőttekkel nem beszél, de a gyerekekkel igen. Ismét más gyerekek nem beszélnek ugyan, de mutogatnak, vagy néha suttognak valamit. Egy biztos: a gyermek számára a beszéd valamilyen veszélyt hordozó helyzetet jelent. A félénkség és a nyelvi zavar közötti határ megítélése időnként még szakemberek számára sem könnyű, nem csoda, hogy inkább 4-5 éves kor után merül föl ez a probléma.

Fontos, hogy lássuk, az idegennek érzett helyzetekben történő nem beszélés mellett a legtöbb érintett kisgyermek más tüneteket is mutat: szorongást, túlzott akaratosságot, esetleg hiperaktivitást, és autisztikus jellegű tüneteket.

Mikor beszélhetünk átmeneti mutizmusról? Amikor az egyébként minden helyzetben jól beszélő gyermeket valamilyen nehezen feldolgozható élmény ér. Ennek hatására pedig napokig, hetekig, akár hónapokig sem képes beszélni másokkal.

Mit tehetünk?

• Semmiképp ne erőltessük a beszédet! Ez csak fokozza a gyermek megszólalással kapcsolatos feszültségét. Teremtsünk olyan helyzeteket, amelyekben a gyermek megélheti a társas érintkezést, például hívjuk otthonra a rokonszenves óvodás játszótársakat!
• A családon kívüli felnőttek legjobban teszik, ha nem fújják fel a gyermek hangtalanságát. Sőt, kifejezetten úgy tekintenek rá, mint aki éppen csak csöndben van. Természetes hangon beszélnek a társaságában, hozzá is intéznek közléseket, és nem ájulnak el, ha véletlen a gyermek valamilyen módon erre válaszol.
• Hiba, és a tünetek fennmaradását segítheti, ha a „közönség” ovációban tör ki, akárhányszor a gyerek megszólal. Ebből azt tanulhatja meg, hogy az ő beszéde különleges kincs, és ezzel kiváltságot gyakorolhat, eldöntheti, kinek jár és kinek nem.
• Azonban, ha néhány hónap múlva is változatlan a helyzet, akkor itt is igaz: minél korábban kap szaksegítséget a gyermek, annál könnyebben „szedhető le” a tünetről.