19. Baba-mama hírlevél – 1 éves gyermek

A televíziózás és az okostelefon ára

A televízió, a számítógép és az okostelefonok az utóbbi időben annyira visszavonhatatlanul a hétköznapok részévé váltak, hogy a gyerekek már egészen kicsi koruktól fogva kapcsolatba kerülnek velük. Éppen ezért szülőként nagyon fontos tisztában lenni azzal, hogy ezek az eszközök milyen hatással vannak a kicsikre, ami a későbbi felnőtt életükben is befolyásolhatja őket.

A gyermekeink ugyanis nem rendelkeznek kellő ismeretekkel és tudatossággal, nem tudják a saját hasznukra fordítani a média előnyeit, könnyen egy életen keresztül a rabjai lesznek.

Kimerült és túlterhelt szülőként túlságosan is csábító kihasználni, hogy a gyermeket látszólag jól leköti a televíziózás, a kütyük és a számítógépes játékok és addig sem lábatlankodik, nem nyúzza az anyukáját és végre nyugodtan, csendben elfoglalja magát valamivel. A szülők azonban nem veszik kellőképpen figyelembe a torz médiahasználat kockázatait, mert valójában nagyon veszélyes a gyerekek számára, ha rendszeresen felügyelet nélkül nézik a televíziót, használják a számítógépet és játszanak telefonon és táblagépen.

A tömegkommunikációs eszközök olcsón elszórakoztatják a gyerekeket, ám le is szoktatják őket arról, hogy elmerüljenek a saját játékukban és szabadon használják a fantáziájukat, vagyis, hogy gondolkodjanak, önállóan véleményt alkossanak, vagy önálló ötletekkel álljanak elő. Kikapcsolódásként pedig később hamarabb leülnek majd a tévé vagy számítógép elé, mint olvasni.

A médiatudatosság kialakítása döntően a szülőkön múlik: arra kell megtanítani a gyerekeket, hogy ne játék- és tévéfüggők, hanem tudatos használók legyenek. Szülőként sokat segíthetünk, ha leülünk és együtt nézünk meg egy-egy mesefilmet, és előtte-utána beszélgetünk és elmagyarázzuk, hogyan működik a tévé, miért nézik a felnőttek és miért szórakoztatnak a játékok és a filmek.

Semmiképp sem szerencsés, ha a gyerekeknek külön televíziója van és ha a család hétvégi vagy esti programját rendszeresen a számítógép és a tévézés tölti ki.

Szenzoros integrációs zavarok

Az ingerek befogadása és a mozgás

Az idegrendszert folyamatosan, minden másodpercben sok ezer különböző inger bombázza. Ezek egy része a külvilágból érkezik, mások a saját testünkből erednek. Nem könnyű feladat, hogy ebből az ingeráradatból a szervezet ki tudja szűrni azt az információt, amely az adott pillanatban fontos a számára. Ehhez az kell, hogy az idegrendszer képes legyen az ingereket elfogadni, szűrni, kiemelni, elviselni, és arra összpontosítani minden figyelmét, amelyik éppen lényeges. Ezt a folyamatot nevezzük szenzoros integrációnak, azaz érzékszervi összekapcsolásnak. Még a legapróbb mozgás megszervezéséhez is elengedhetetlen, hogy ez a képességünk magas szinten működjön. Gondoljunk csak bele: minden pillanatban mozgunk, az ülést, a fekvést és a beszédet vagy írást is ideértve. Ennek a folyamatnak éppúgy nem vagyunk a tudatában, mint ahogyan „nem tudjuk”, hogy lélegzünk.

Minden gyerek más

A gyerekek az érzékszervi ingereket nagyon különbözőképpen tudják kezelni, ezért a világot más és más módon ismerik meg. Néha elzárkóznak egyes ingerfajtáktól, máskor meg nem tudnak betelni a többiek számára elviselhetetlen erősségű ingerekkel. Ezek a különbségek magyarázhatják azokat a furcsaságokat, amelyek egyes gyerekekre jellemzők: ki kell vágni a címkét a pólójából, nem eszi meg a piros színű ételeket (vagy csak a piros színű ételeket hajlandó megenni), percről percre változatos veszélyekbe sodorja magát, sírva fakad, ha egy idegen hozzáér, megüti magát, de észre sem veszi, eszeveszetten forog mindenhol, felmászik mindenre, elbűvölve nézi, ahogyan lefolyik a víz a kádból – és sorolhatnánk a végtelenségig.

Van azonban az átlagostól eltérő érzékenységeknek egy olyan foka, amely már zavarja a gyerekek és a környezetük mindennapi életét, és a fejlődésüknek is útjában áll: ezt az állapotot nevezzük szenzoros integrációs zavarnak.

Mit tehetünk?

A szenzoros integrációs zavarok megoldására terápiás eljárás szolgál. Ám a korai enyhe nehézségek esetén elegendő lehet az is, ha egyeztetünk egy képzett szakemberrel. Ilyenkor a szakemberek a szülőkkel közösen feltérképezik, átbeszélik a gyermek érzékszervi sajátosságait, majd ezeket összefüggésbe hozzák a gyermek életében történt eseményekkel. Igyekszenek olyan elfoglaltságokat találni, amelyek segítik a gyerek idegrendszerének fejlődését, a problémák meghaladását. Közben arra is ügyelnek, hogy ez a folyamat a gyerek számára örömet szerezzen, és ne a nehézségeivel szembesítse. Sok esetben játszótereket javasolnak, ahol a gyerekek saját kedvük szerint játszhatnak. Máskor életmódbeli változtatásokat indítványoznak, vagy felhívják a figyelmet a mondókázás, énekelgetés hasznára a gyermek életében.

Magát a terápiás eljárást nagyon kedvelik a gyerekek, mert izgalmas játéklehetőségeket nyújt. Saját aktív részvételükkel, önszántukból, egyéni útjaikon járva próbálhatnak ki dolgokat. Ez nem egy meghatározott, beszabályozott tréning, hanem változatos, sokféle tevékenységet felkínáló játékfolyamat. Eszközei emlékeztetnek a játszóterek, cirkuszok világára: óriáslabdák, guruló hengerek, kötéllétrák, függőhálók, forgó és egyensúlyozó tányérok, hinták… Csupa olyan játékszer, amely az egyensúlyi és a tapintásos érzékelés, a két legősibb érzékelési mód számára nyújt ingereket. Játék közben észrevétlen marad a „terápiás” helyzet, rengeteg egyéni ötlettel gyógyítják a gyerekek önmagukat. A fejlődés kulcsa az alkalmazkodás a gravitációhoz, saját test sajátosságaihoz, a másik fél mozgásához.

Ezek a terápiás eljárások hazánkban már szinte minden pedagógiai szakszolgálatban, nevelési tanácsadóban elérhetők.

A játék

Kisbabakortól kezdődően a fejlődés legfontosabb belső motorja a játszás. De mivel, hogyan is játszik egy kisbaba? A szülők, rokonok és barátok már születésekor csörgőkkel, plüssállatkákkal várják. Azonban a baba első játékai még ennél is egyszerűbbek: a saját teste, a saját hangja. Játékot jelentenek sokszor a társas helyzetek is, amelyekben az édesanyjával, közeli családtagjaikkal van. Később a játék során fokozatosan előtérbe kerül a mozgás mellett a képzelet, és az érzelmek, kapcsolatok is. Kisdedkorban – noha a fogyasztói társadalom tömegével kínálja az eszközöket – bármiből lehet játék, bárkiből lehet bármi. A gyermekek saját vágyaik, bajaik, fejlődési nehézségeik megoldására óriási belső feszültséggel, izgalommal és szenvedélyesen játszanak, tulajdonképpen a teljes gyermekkoron keresztül. A játék a valóság megismerésének királyi útja. Emellett csiszolja a gyermek gondolkodását, és kiváló terepet kínál arra, hogy tanulja az egymáshoz alkalmazkodást.

A játékban a gyermek erőfeszítéseket is tesz, hogy meghaladja saját képességeit. Képes az unalomig „gyakorolni” egy-egy mozgássort, nehezíteni a magára kiszabott „feladatot”. Az igazi játékban a „mivel játszani” kérdése helyett a „mit játszani” fontosabb. Ilyenkor háttérbe szorul a játszás eredménye, és a játék élménye a meghatározóbb. A játék keretében megélhetők a félelmetes, sőt rettegést kiváltó érzések is, mert a „mintha” keret megfelelő biztonságot ad ehhez is.

Az egyéves kisgyermek pedig fokozatosan birtokba veszi a világot: játszik, kísérletezik, szüntelen mozgásban van. Egyre nagyobb kalandok várják őt! Alapvető tevékenysége a mozgás és a játék.

A játék a kisgyermek spontán, szabad és örömteli tevékenysége, melyet önmaga szabályoz. Ha egy kisgyermek érzelmi biztonságban nevelkedik, akkor a világ megismerésének vágya állandó tevékenységre sarkallja. A gyermek magáért a tevékenységért játszik, irányítás, jutalom hozzákapcsolása akár el is vehet az értékéből.