A gyermek fejlődése
A gyermek fejlődése / 4–5 év / Önkiszolgálás
Önkiszolgálás

Egészséges gyemek 4 évesen

  • Ellenőrzés mellett önállóan mos fogat.
  • Önállóan használja a zsebkendőt.
  • Kis segítséggel kezet mos és törölközik.
  • Kis segítséggel önállóan használja a WC-t.
  • A levetett ruháit képes egy helyre tenni.
  • A nadrágját, szoknyáját, pulóverét önállóan felveszi.
  • Képes a pisilést, kakilást rövid időre késleltetni.
4 és 5 éves kor között

Az óvodáskor általában sokat lendít a gyermekek önállósodásán. Amíg otthon természetes, hogy az édesanya mindig ott van, és megteszi, ami szükséges, az óvodában éppen az válik természetessé, hogy az óvó néni vagy a dadus nem tud egyszerre az egész csoport mögött ott állni, a gyermek tehát a többieket látva maga is törekszik az önálló WC-használatra, kézmosásra, fogmosásra. Ilyenkor a lelki-érzelmi fejlődésben erőteljesen megjelenik a mások helyzetének, érzelmeinek felfogása, így például a segítés szándéka(anyának, óvónőnek), mely szintén előrelendíti az önállósodási folyamatokat. Az önálló WC-használat megtanulása a leghosszabb folyamat, melyben a legtöbb tapintatra és diszkrét odafigyelésre van szükség úgy, hogy közben mindig tiszteletben tartjuk a gyermek emberi méltóságát. A legtöbb gyermek eljut ebben az évben az önálló cselekvésig, sőt már arra is ritkán kell figyelmeztetni, hogy utána kezet mosson. Az öltözködésnél a lehető legnagyobb önállóság elérése a cél ebben az életkorban. A ruhadarabok közül lassanként már csak a legfinomabb mozgást igénylőknél kell a felnőttnek besegíteni, például a cipőfűzésben, a harisnyanadrág felhúzásában.

Ebben az időszakban válik lehetővé, hogy ne csak magában a cselekvésben, hanem a használt tárgyak elpakolásában is önálló lépéseket tegyen, például lemossa és eltegye a fogkeféjét, visszategye a játékait a polcra, vagy egy megbeszélt helyre letegye a levett ruháit.

Kísérjük figyelemmel az óvodai fejlődést, beszéljünk az óvó nénikkel, és amit az oviban már egyedül tesz meg a gyermek, annak otthon is adjunk teret, vegyük természetesen megjelent készségnek. Így kevés odafigyeléssel nagy ugrások érhetők el az önkiszolgálás fejlődésében. Például az óvodában a gyermekek vetkőzéskor meghatározott helyre teszik le ruháikat, erre mi is kijelölhetünk otthon egy helyet a gyermeknek. Az óvodai napos rendszer lehetővé teszi, hogy a gyermekek a terítésben és a tálalásban segítsenek, amit általában nagyon élveznek is. Ezt a jó élményt felhasználva mi is adjunk lehetőséget, például a merőkanál használatára, a tányérok, evőeszközök kirakására, azok mosogatóba helyezésére. Ilyenkor a legfontosabb, hogy természetesnek, a tanulási folyamattal együtt járónak tekintsük, ha nem sikerül minden tökéletesen, és a legnagyobb nyugalommal töröljük fel a keletkezett cseppeket vagy tócsát. Így a gyermek láthatja, hogy ha hibázik is, van lehetőség a javításra. Ha sikerül minden helyzetben megtartani nyugalmunkat, ez nagyban lendíti a gyermek önállóságának fejlődését, míg ellenkező esetben, ha felszisszenünk, feljajdulunk, netán mérgessé válunk a véletlen kiöntött leves láttán, az visszahúzza a gyermek akaratát, lefékezi cselekvési kedvét. A gyermek tőlünk tanulja meg, mi a jó és a rossz. Ha mérgesek vagyunk, az azt jelenti, hogy ő rosszat tett, bűntudatot érez, ezt nem szabad megismételnie, így legközelebb inkább nem tesz semmit. A bűntudat felkeltése helyett jobb az,  ha a „sikerült, nem sikerült, legközelebb majd sikerül” alapállást választjuk. Még jobb, ha a kárelhárításba is ugyanazzal a természetességgel vonjuk be a gyermeket, például az ő kezébe is adunk törlőrongyot. Így világos lesz a gyermek számára, hogy mi a követendő megoldás hasonló helyzetekben, anélkül hogy prédikálnánk egy kiömlött leves láttán.

Az önkiszolgálásra nevelésben ugyanúgy a következetesség a kulcsszó, mint bármilyen más otthoni szokás kialakításában. A saját dolgunkat könnyítjük meg azzal, ha egy-egy öltözködésbeli, mosdóhasználatbeli újításra nagy figyelmet fordítva néhány hétig rendszeresen ismételtetjük a gyermekkel. Amikor már begyakorlottá válnak a mozdulatok, akkor a gyerekek maguk fognak ragaszkodni a mindennapi megvalósításhoz, egyrészt mivel minden rendszeresség, kiszámíthatóság biztonságot jelent számukra, másrészt a szülői minta az otthon törvényének minősül, még akkor is, ha nem hangzik el kifejezett kérésként, csak egyszerűen megcselekszik.

Ha a gyermek mozgásos ügyetlenséggel küzd, értelemszerűen az összes önkiszolgálási tevékenységben is jelentkezni fog ez a nehézsége, például az öltözködésben nem boldogul a zokni, cipő vagy ruha felhúzásával, a kapcsok, cipzár, patent pedig egyenesen megoldhatatlan gondot jelent számára. Az érzékelési (látás, tapintás, hallás, szaglás, mozgás) problémákkal küzdő gyermeknek emellett az is gondot fog okozni, hogy mit mi után húzzon fel, figyelmét minden apróság eltereli az öltözésről, nem tud végigvinni egy-egy cselekvéssort. Ilyenkor nagy türelemre van szükség a részünkről. Az csak részben megoldás, hogy könnyen felhúzható, bebújós dolgokat vásárolunk, mert arra is gondolni kell, hogy minden gyakorlás, ha nehéz is, a mozgáskoordinációjuk fejlesztésére szolgál. Nehéz eltalálni az egyensúlyt, hogy ne adjunk túl nehéz feladatot számára, de ne is szolgáljuk ki teljesen, az idő szűkére hivatkozva.

Célszerű arra törekednünk, hogy egy-egy cselekvést kis részletekre bontva kérjünk a gyermektől: a pulóver felhúzásakor kezdetben csak a karját nyújtsa megfelelő szögben, majd ha ez már „üzemszerűen” megy, akkor kérjük, hogy egyik karjára húzza fel a pulcsit önállóan, a másikat még mi segítsük, hiszen ez tulajdonképpen összetett mozgást feltételez. Ha már ez is megy, igyekezzünk a másik kar bedugásához hétről hétre egyre kisebb segítséget nyújtani, míg önállóan fel nem tudja venni.

Nehezéség az is, hogy hiába tudja már az összes részcselekvést külön-külön, ezeket egy folyamattá összekapcsolni sok gyakorlással jár. Kezdetben közvetlen segítséggel vezessük át a következő szakasz kezdetére, például öltözéskor adjuk a kezébe a soron következő ruhadarabot, hogy azt már önállóan vegye fel. A játékok elpakolásakor is adjuk a kezébe a soron következő játékot, azután a megfelelő polcra már ő tegye fel, így biztosítva számára a folyamat élményét. Később elég, ha csak szóban mondjuk a soron következő teendőt.

Az önálló öltözködés leggyengébb pontját a kapcsok, cipzárak, patentok és a cipőfűző jelentik. Sokat segítene, ha ezeket nagyobb tárgyakon gyakorolhatná. Érdemes házilag néhány A4-es, A3-as méretű vastagtextilre nagy cipzárt, kapcsokat, cipőfűzőt szerelni, ezt a szekrény vagy az ágy oldalához erősíteni, hogy minden nap alkalma legyen nagyban gyakorolni a később kicsiben elvárt mozdulatokat.

Előfordulhat, hogy jobban maszatol evés közben, mint a vele egykorú gyerekek. Ennek változásához több időre van szükség, azonban arra mindenképpen megtanítható, hogy igyekezzen az asztalt és a ruháját az étkezés után rendbe tenni. Ez csak akkor nem okoz felesleges bűntudatot, ha már a szülő éreztetni a gyerekkel, hogy megbízik benne. A kiabálás vagy korholás biztosan nem vezet célra, hiszen nem ellenállásból vagy a mi bosszantásunkra nem tesz meg valamit, hanem azért, mert az idegi szabályozásnak több tapasztalatra van szüksége. Számára már így is nehéz elviselni, hogy minden akarata ellenére sem sikerül kivitelezni valamit, ne erősítsünk rá erre szidással, mert ez negatív élményként épül bele énképébe.

A mások számára egyszerű mozdulatok megtétele is sokkal több figyelemmel és fáradságos koncentrálással jár, ezért jóval gyorsabban elfárad. Arra kell törekedni, hogy ne merítsük ki teljesen az energiáit a játékkal vagy bármilyen más napközbeni tevékenységgel, mert akkor nem marad elég tudatos figyelme például az önkiszolgálásra, és a legegyszerűbb cselekvések is szétesnek. Ilyenkor már nem lehet tőle önállóságot elvárni, és többletsegítségre szorul.

Az ügyetlenségét nem kell az orra alá dörgölni (pl.: „Már megint kiöntötted…”), hanem természetes, a fejlődéssel egyre inkább eltűnő folyamatnak kell tekinteni. Bízzunk abban, hogy a megvalósítás érdekében gyermekünk mindent megtesz, ahogyan mi is, ugyanis hosszú távon az tapasztalható, hogy a sikerességben nem feltétlenül az adottságok számítanak, hanem az, hogy hátrányaival hogyan tud megküzdeni a gyermek az évek során, és ebben a megküzdésben nekünk is nagy szerep jut. 

Gyorslinkek