A gyermek fejlődése
A gyermek fejlődése / 3–4 év / Testi fejlődés és mozgás

Testi fejlődés és mozgás

Nagymozgás

Egészséges gyermek 3 évesen

  • Rövid ideig (1-2 mp) meg tud állni egy lábon.
  • Lépcsőn váltott lábbal jár fel-le.
  • 30 cm magasról páros lábbal leugrik.
  • Futás közben gyorsan és élesen bekanyarodik, hirtelen megáll.
  • Triciklit hajt pedállal.

3 és 4 éves kor között

A kialakult, biztos nagymozgások korszaka kezdődik, az egyensúlyozás és a koordináció egyre stabilabb lesz. Az óvodás gyermek rendkívül mozgékony, futkározik, ugrándozik, mindenhová felmászik, hintázik, pörög és forog. Folyamatosan keresi az egyensúlyszervét érő ingereket, emellett igényli azt is, hogy minél több tapasztalatot szerezzen a testéről és a világ tapintással megismerhető dolgairól.

A statikus egyensúly fejlődését megfigyelhetjük például egy lábon álláskor. Négyéves kor felé haladva egyre hosszabban fognak tudni így egyensúlyozni, akár 4-8 másodpercig is megállnak egyik és másik lábukon is. Lábujjhelyen állva is képesek egyensúlyban maradni néhány másodpercig.

A dinamikus egyensúly fejlődése látható lesz a járás, futás, ugrás, mászókák és járművek használata során. Menet közben át tudnak lépni akár 20 cm távolságban lévő akadályokon, vonalon járva lábaikat egymás elé téve lépnek. Három- és négyéves kor között már minden gyermek megtanul a lépcsőn lefelé is kapaszkodás nélkül és váltott lábbal menni, akár hosszabb lépcsőn is (8-10 fok).

Helyből egyre messzebbre, négyéves korra akár fél méternyire is képesek előreugrani. Egy lábon állva is megtanulnak ugrani néhányat. Páros lábbal pedig képessé válnak folyamatosan, hosszan előre ugrálni.

Ha van rá lehetőségük, megtanulnak három- vagy négykerekű járművet pedállal hajtani. Kétkerekű futóbiciklin is képesek jól egyensúlyozni, önállóan haladni. A sokat gyakorló gyerek már akár pedállal is képes hajtani a kétkerekűt. Az elindulás és megállás a kétkerekű pedálossal még nehéz, ebben segíteni kell nekik. A rollerezés is kedvelt mozgásforma ebben az életkorban.

Amikor az időjárási viszonyok megengedik, járjon a gyermek a szabadban kisnadrágban és mezítláb, hemperegjen a fűben, homokozzon, sarazzon és pancsoljon minél többet. Természetesen a tél adta lehetőséget is fontos kihasználni, a játékot a hóval, csúszkálást a jégen. A fenti tapasztalatszerzési módok segítik az agy egyre összehangoltabb működését, az egyensúlyérzék és a mozgáskoordináció fejlődését, emellett a finomabb kéz-ujj mozgásokat is meglapozzák. Jó, ha az időjárási viszonyoktól függetlenül naponta néhány órát a szabadban tudunk tölteni (kertben, parkban, játszótéren, erdőben) a gyermekkel. Érdemes megfigyelni, hogy milyen sokféleképpen tudnak mozogni nagy térben, különböző eszközökön. Nem mindig kell direkt irányítani őket, nem szükséges beavatkozni a tevékenységükbe. (Természetesen addig a pontig, amíg magukra és társaikra nézve nem veszélyes, amit csinálnak). Ha játszótér nincs is a közelben, érdemes néhány kihívást jelentő tereptárgyat felkutatni (domboldal, árokpart, kidőlt fatörzs, lehajló bokorág, kiálló gyökerek, nagy kövek), amiken lehet lépkedni, futni, átmászni, elbújni stb. Néhány órás könnyű kirándulásokat, sétákat is végig tudnak már gyalogolni.

Fontos, hogy bármelyik lábbal hajtható járművel tanul meg közlekedni a gyermek (motor, roller, futóbicikli, három- vagy kétkerekű), folyamatosan és határozottan tanítsuk neki az utcán való közlekedés szabályait. Mindig állapodjunk meg vele, mikor indulhat el, meddig mehet, hol várjon meg bennünket, ha mi gyalog kísérjük őt. Amennyiben már együtt közlekedünk az úttesten, akkor a jobb oldalon, az úttest szélén való haladás tanítását kell elkezdeni. Az úton közlekedő egyéb járművek közeledésére nekünk kell odafigyelnünk és figyelmeztetnünk a gyermeket a lehúzódásra, vagy ha úgy biztonságos, a félreállásra. Szerencsésebb a gyermek mögött haladnunk, mert akkor látjuk őt, és könnyebben tudunk szóban is kapcsolatot teremteni vele. Ha pedig segítenünk, terelnünk vagy védenünk kell, könnyen mellé tudunk gurulni. Lejtős terepen ne engedjük egyedül nekiindulni, csak ha már a fékezést jól elsajátította! Ezenkívül a bukósisak viseléséhez is következetesen szoktassuk hozzá a gyermeket, akkor is, ha még járdán közlekedünk vele, hogy a későbbiekben szokássá, igénnyé váljon számára annak viselése.

A legtöbb kisgyermek ebben az életkorban már állandóan fent csücsül vagy csimpaszkodik valahol (mászókán, alacsony fán, bokron, kerítés lábazatán, korláton). Le is tud mászni biztonságosan, és vigyáz magára. Szeret csúszdázni, hintázni, mászókázni. Figyelemfelhívó, ha messze elkerül minden olyan eszközt, tereptárgyat, amire fel lehet mászni, kikerüli az akadályokat, kézfogást kér vagy négykézlábra ereszkedik, ha nagyon egyenetlen vagy meredekebb a talaj. A térbeli mozgások hárítása, elkerülése a gyermek koordinációs, egyensúlyi vagy térérzékelési bizonytalanságára utalhat. De előfordulhat túlféltő, túlóvó szülői hozzáállás is a háttérben. Fontos tudnunk, hogy a gyermek az önálló tevékenysége közben ügyesedik a legtöbbet, így szerzi a legtöbb tapasztalatot, és nem akkor, ha mindig fogjuk a kezét, megcsináljuk helyette a mozgást. A szabad mozgásgyakorlásban nem gátolt gyerek bátor, de óvatos, veszélyérzete elkezd megfelelően kialakulni. A mozgás gyermekkorban együtt jár az eséssel, ettől nem tudjuk, és nem is szükséges (bizonyos határokon belül) mindig megóvni a gyermeket. Esni is tudni kell, így az a gyermek, aki szabadon kísérletezhet a mozgásaival fejlődése minden fokán, megtanul ügyesen esni is, kezeire letámaszkodni, fejét megvédeni. Bátorítsuk a gyermeket az önálló mozgásra, keressünk számára életkorának megfelelő mozgásos kihívásokat, és a biztonságot csak közeli jelenlétünkkel adjuk meg, ne közvetlen segítségadással.

A fentiek ellenkezője is figyelemfelhívó, ha a gyermek semmilyen körülmények között nem vigyáz magára, nem alakul ki a reális veszélyérzete; ha folyton mögötte kell állni, hogy le ne essen, utána kell szaladni, mert nem áll meg, nem veszi észre az akadályokat, nem figyel a terepviszonyokra és állandóan megbotlik, elesik. Utóbbi fokozott mozgékonyság és gyengébb figyelmi teljesítmény párosulásából adódhat. Nehéz meghúzni a határt, hogy meddig tartható egyéni sajátosságnak a fokozott aktivitás és mozgékonyság, vagy mikortól nevezhetjük kezelést igénylő állapotnak. Mindenesetre érdemes átbeszélnünk a védőnővel, gyermekorvossal, ha kétségeink támadnak.


Finommozgás

Egészséges gyermek 3 évesen

  • Tud ollóval vágni.
  • Gyöngyöt zsinórra fűz.
  • Bemutatást követően képes kört rajzolni a papírra.
  • Labdadobásnál eltalálja a közeli célt.
  • A labda elkapása az esetek felében sikerül.

3 és 4 éves kor között

Ebben az életkorban az a legfontosabb, hogy lássuk kialakulni a jobb vagy a bal kéz dominanciáját. Fokozatosan láthatjuk (már két-hároméves kor között is akár), hogy a gyermek egyik keze ügyesebb lesz és azt többet is használja. Négyéves korra a gyermekek többsége jobbkezessé, néhányan balkezessé válnak (10-15%).

Egyre jobban szeretnek rajzolni, már nemcsak firkálgatnak, hanem irányítják a vonalvezetést és különféle alakzatokat formálnak, ezeket meg is nevezik. Rajzaik ebben az életkorban felismerhetőbbé válnak, amit lerajzolnak, már hasonlít a valósághoz, de az arányok, a lerajzolt dolgok egymáshoz viszonyított elhelyezkedése még kezdetleges. Azt is tudja, hogyan néz ki az ember, többnyire ugyan csak egyetlen vonal jelzi a végtagokat, olykor a törzset is, de már felismerhető.

Továbbra is inkább egy kézzel dobnak, csak nagyobb labdát tudnak két kézzel dobni. A labdát egyre messzebbre képesek eldobni, bár elengedés után az még kissé lefelé repül. Néhány méteren belül jobban eltalálják a kiszemelt célt is. Az érkező labdát előre nyújtott, merev karral várják és a mellkasukhoz szorítják. A labda elkapása nem mindig sikeres, többnyire csak az esetek felében, negyedében képesek megtartani.

Mindig legyen lehetősége a gyermeknek, hogy elkérjen papírt, ceruzát, krétát, ujjfestéket vagy gyurmát. Mi is felkínálhatjuk az ábrázolás, alkotás lehetőségét, ha a gyermek nem kezdeményezi, de fontos, hogy hagyjuk érvényesülni! Ugyanakkor ne akarjuk rávenni arra, hogy ezt vagy azt rajzoljon, a folyamat természetes úton halad, ha nincs benne sürgetés, elvárás. Ne javítsuk ki a rajzát, ne mondjuk azt, hogy mi mást látunk, mint amit ő gondol. Hagyjuk kísérletezni, képzelőerejét szárnyalni!

A labdagyakorlatok az óvodai testnevelésnek is részét képezik, de az együtt eltöltött szabadidő során is motiválhatjuk gyermekünket a labdás közös játékra. A labda dobásának különböző módjai (feldobás, célba dobás, lepattintás) mellett a labda elkapását és rúgását számtalan formában lehet játszani, gyakorolni. Amellett, hogy a mozgáskoordináció sokoldalúan fejlődik a labdás játékok során, lehet párosan és csoportosan játszani, felnőttel, szülővel éppúgy, mint kortársakkal. A rendszeres gyakorlással a későbbi sportmozgásokat is megalapozzuk. Legyen a gyermek játékai között többféle labda, melyek méretükben, súlyukban és felületükben különböznek egymástól. Egy sima gumilabda, egy textilből varrt labda és néhány leselejtezett teniszlabda nagyon jó szolgálatot tehet. Más-más erővel és röppályán kell ezeket elgurítani, dobni, rúgni ahhoz, hogy célba érjenek. Az óvodáskorú gyermek a labda eldobásából még nem tud következtetni a labda mozgására, ezért nem tud jól felkészülni az elkapásra, csak akkor, ha pontosan dobják neki. Egykorú társak dobását nehezen kapják el, a sikertelenség miatt sokszor nem is játszanak egymással. A szülő vagy a nagyobb testvér jobb partner a labdázásban ebben az életkorban.

A gyermeket nem kell a jobb vagy a bal kéz használatára szoktatnunk, mert az majd magától kialakul. Ha azt vesszük észre, hogy a bal kezét kezdi előnyben részesíteni, akkor hagyni kell, nem szabad átszoktatni, megjegyzéseket tenni, minősíteni a kézhasználatot. Amennyiben a gyermek egyértelműen balkezessé válik, abba nem szabad beavatkoznunk, hagyni kell annak használatát kibontakozni.

Abban az esetben viszont szükség lehet további vizsgálatra, ha azt vesszük észre, hogy a gyermek négyéves korához közeledve is ugyanolyan gyakorisággal, hol egyik, hol másik kezét használja. Vagy ha azt látjuk, hogy mindig azt a kezét veszi elő, amelyikhez közelebb van a tevékenység tárgya (például a jobb kezével eszik, ha jobbra van a kanál az asztalon, bal kezével eszik, ha bal oldalra volt a kanál letéve). Vagy a tevékenység közben állandóan átveszi az eszközt egyik kezéből a másikba, mert nem képes a test középvonalát keresztezni (például rajzolásnál a papír jobb oldalán jobb kezével rajzol, a bal oldalán a bal kezével, és így cserélgeti többször a ceruza tartását). 

Gyorslinkek