A gyermek fejlődése
A gyermek fejlődése / 1–2 hó / Értelmi képességek

Értelmi képességek

Egészséges gyermek 1 hónaposan

  • Változik az alvás és az ébrenlét közötti átmenet (éjszaka hosszabban alszik, nappal többet van ébren).
  • Egyre több az éber időszak, amit figyeléssel, nézelődéssel, fejének emelgetésével tölt.

1 és 2 hónapos kor között

A nap mint nap ugyanúgy bekövetkező dolgok kiszámíthatóvá teszik a kisbaba számára életet, és támogatják a tanulás folyamatát is. Kezdetben a csecsemő a gondozások körüli látvány és hangok megtanulásával már tudja, hogy mi fog vele történni. Ez a tanulás zajlik ebben az életkorban. A hangok, szagok és a látvány jelentését szép lassan megtanulja, és társítja ahhoz az élményhez, cselekményhez, képhez, ami általában minden esetben ugyanolyan, hiszen ugyanazokat a tárgyakat, illetve helyet, színeket látja ilyenkor – hangja van a popsitörlő zacskójának, mikor kinyitjuk, a víz csobog a kádban, mikor fürdetéshez készülődünk, stb. Ennek megértése az első komoly lépés az értelmi képességek kialakulása felé. Ehhez a kicsinek megfelelően kell érzékelnie a világot: látnia és hallania, bőrén keresztül éreznie, valamint testének helyzetét, elmozdulását is jól észlelnie. Ezekre az ingerekre figyelnie és reagálnia kell, majd az emlékezetébe is bevésni, és az adott pillanatban felidézni mindezt.

Az alvás-ébrenlét szabályozásánál megfigyelhető, hogy éjszaka egyre hosszabb időt tud már átaludni ébredés, sírás nélkül, nappal pedig hosszabban van ébren és nézelődik, így alvási szakaszai nappal rövidebbek lesznek.

A következő időszakban még inkább fontos lesz, hogy a baba körüli teendők, események jól elkülöníthetők legyenek a pici számára, így könnyebben tudja, mi mikor következik. Ne hagyjuk mély álomba merülni szoptatás közben – pici, finom érintésekkel, puszikkal, cirógatással tartsuk ébren, amíg jól nem lakik, és így tegyük arra a helyre, ahol aludni, majd ébredni fog. Ezzel segítünk neki elkülöníteni, megtanulni: eddig ettél, most aludni fogsz.

Gondozás közben mindig beszéljünk hozzá. Mondjuk el neki, mit fogunk tenni vele, mit érezhet eközben, stb. Ne csak beszéljünk hozzá, hanem érintsük is meg sokszor – a bőr az egyik legkifinomultabb érzékszervünk, érintése mélyen bevésődik a baba emlékeibe, és emellett segít neki, hogy tanuljon teste határairól is. Nagyszerű dolog a babamasszázs, de a finom, szeretetteljes simogatás, puszilgatás is kifejti jótékony hatását.

Ebben a nagyon korai időszakban még nehéz bármilyen eltérést észrevenni ezen a területen, hacsak nem merült fel korábban valamilyen fejlődést befolyásoló tényező (pl. születési rendellenesség, oxigénhiány stb.) gyanúja a várandósság alatt, a születés körül vagy közvetlenül utána.

Gyorslinkek