Családdá válás, az apa szerepe

A családdá, szülővé válás napjainkban sokszor más kihívásokat tartogat, mint szüleink, nagyszüleink idején. Azonban az anyai és apai szerepekkel való azonosulás, az új szerepek megtanulása, megismerni a párunk és önmagunk új oldalát és így fenntartani a családi harmóniát ma is nehéz feladat. A szülői feladatok elvárásaira, kihívásaira mindenki másképp reagál. Az ismeretlen, stresszes helyzetekkel való megküzdést segíti, ha a szülők beszélgetnek egymással érzéseikről, tapasztalataikról és igényeikről. Minden gyermekszületést követő időszak az anyának és az apának is egyformán tartogat meglepetéseket, kihívásokat, amely a fejlődés zálogát hordozza.

A szülői szerepek

A szülői szerepekbe való belehelyezkedés nagyon fontos kihívás. Emellett a lelki egyensúlyunk megőrzéséhez nélkülözhetetlen, hogy ne feledkezzünk meg önmagunkról, igyekezzünk tudatosan figyelni a női/férfi szerepekre is, maradjon meg egy rész annak, akik korábban voltunk, mielőtt édesanya/édesapa lett belőlünk.

Általánosnak tekinthető az a nézet, ami szerint az anyáknak könnyebb azonosulniuk az anyai szereppel, míg az apák összetettebb kihívással állnak szemben ennek kapcsán. Igen, van ilyen is és van olyan is, amikor az anyai szerep felvétele is nehézségekbe ütközik, illetve, hogy az apának megy könnyebben az új szereppel való azonosulás. A szerepekbe helyezkedést egy támogató és elfogadó társ, család nagyon megkönnyítheti.

Az édesapa szerepe kiemelt fontosságú

Az apa-gyerek kapcsolat igen nagy jelentőségű a személyiségfejlődésre, hiszen az apa személye alapozza meg a gyermek önértékelését, önbizalmát, és a nemi szerepek megerősödését. Ebben az apa kiegészítő szerepet tölt be az anya mellett, hiszen máshogy beszél, játszik, szeret, nevel. 

Tanácsok a családi szerepek összehangolására

Próbálj meg minél többet beszélgetni pároddal az érzéseidről, gondolataidról.

Ne akarjatok tökéletesen megfelelni minden feladatnak, szerepnek! Első helyen álljon a baba, párod és saját magad, csak ezek után következzen a háztartás, a rokonok vagy a barátok. 

Nagy hangsúlyt kell fektetni a problémák megbeszélésére, az őszinteségre. Ha alaposan átbeszéltek mindent, akkor együtt könnyebben átvészelitek a kezdeti időszakot, és utána már csak jót mosolyogtok a nehézségeken.

A lehető legtöbb gondozási feladatba kapcsolódjon be az apa is, így lehetőség adódik számára, hogy ő is minél jobban megismerje gyermeketeket.

Sokat segíthet az apa-gyermek kapcsolat szorossá tételében, ha egyes gondozási feladatokat pl. a büfiztetést átengeded, és apa a csupasz mellkasára teszi a babát. Így a baba hallhatja az apa megnyugtató szívverését és érezheti bőrének illatát. 

Fontos, hogy már a kezdetekben beszéljétek meg a számotokra legjobb napirendet és nevelési elveket, hiszen a rokonok és barátok kéretlenül is szívesen osztogatnak „jó tanácsokat”. Köszönjétek meg a tanácsukat és mondjátok el, ti már eldöntöttétek, mit hogyan csináltok a baba körül.

Erről többet olvashatsz az alábbi linken: 

https://efop180.antsz.hu/attachments/article/464/CSALÁDDÁ%20VÁLÁS_szorolap.pdf 

A cikk készült az EFOP -1.8.0 Családdá válás szóróanyaga felhasználásával 

További információért az anyag elérhető az alábbi linken:

https://efop180.antsz.hu/temak/egeszsegtudatossag-fejlesztese-a-koragyerekkorban.html

Legfrissebb tartalmak